Ritkán fordul elő, hogy egy filmbemutató kapcsán, szakmai szemmel kezdek figyelni, mármint logopédusként. Mindez azért van, mert ritkán fordul elő az, hogy akárhol is a beszéd, mint mindent átható minőség bárkit is foglalkoztatna. Valójában a beszédről úgy gondolkodunk, mint mindenki számára teljességgel és teljes természetességgel megadatott dologra, legfeljebb valaki jobban, valaki kevésbé jól használja. A használat minősége azonban századrangú dologként jelenik meg, hiszen a „Miért is fontos a szép beszéd?
Papp Szabolcs, egy jó nevű magyar zenekar frontembere, s az sem jelentett számára problémát, hogy tévés felkérésekben szerepeljen. A Supernem énekese, elmondása szerint sosem küszködött a dadogással, sőt.
Nem veleszületett rendellenességről van szó, Szabolcsnál is óvodás korában alakult ki beszédprobléma.
A beszédzavarok közül talán a dadogás az egyetlen, melyet mindenki képes jól „diagnosztizálni”. A dadogást mindenki felismeri, és az is tudatában van a problémájának, aki küzd vele, s ez számára általában komoly problémát jelent. A nagykamaszoknál, felnőtteknél a dadogás-, illetve az azt övező terápiák egyik legfontosabb része éppen az, hogy maga a dadogó hogyan képes ezzel a dologgal együtt élni, hogyan tudja elfogadni, vagy éppen leküzdeni magát a dadogást, illetve az azt általában kísérő szorongást.
A türelem, a figyelem gyógyít, ezt bizonyítja történetünk. Keressük a Hupikék Péter című meséskönyvet, amely segített két fogyatékos gyereken.
„Szükségünk volt egymásra…”
Egy igaz mese a dadogó fiúról, egy vak kislányról és a Hupikék Péter meséskönyvről, amelyben egy most már meglett korú férfi megrendült hangon arról számol be, miként tűnt el hetek alatt gyerekkori dadogása, amikor felolvashatott a vak szomszéd kislánynak abból a bizonyos mesekönyvből.
