Újabb sikeres találkozót tartott az Integrált Óvónők klubja. A már-már állandósult klubdélutánjaink mostani és igencsak időszerű témája a beiskolázás körüli problémákról szólt.
Minden gyermek életében eljön az idő, hogy iskolába induljon, a megfelelő intézmény kiválasztása azonban mind a szülők, mind az óvónők számára nehéz feladatot jelent.

Ennek a kérdéskörnek a körbejárásáról szólt ez a délután is. A fórumon elhangzott, hogy leginkább azokban az esetekben ró nagyobb feladatot az érintettekre az iskolaválasztás, ha a gyermek nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amit a különleges, jobbnál jobb ajánlatokat kínáló („elit”) iskolák követelnek. Erre több klubtagunk is helyeselt, sőt több ilyen jellegű helyzetet és példát is elmeséltek.

A kollégák elmondása szerint sokszor azzal is probléma van, hogy a szülők sem hajtanak fejet a fölött, hogy a gyermekek képességeik nem elegendőek a kiszemelt iskola elvárásaihoz, ami komoly fejtörést okoz az óvodapedagógusok számára. Szóba került, hogy a sajátos nevelési igényű, beszédfogyatékos gyermekek lehetőségei még korlátozottabbak, bár az integráció elterjedésével az ő esélyük is megnőtt, mégis egy, a számukra az Országos Beszédvizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által kijelölt intézményi körből választhatnak iskolát. Ennek a helyzetnek az elfogadása sok esetben már az iskolakezdésig rendeződött, de sokszor még a nagycsoport végén is gondot jelent.

Horváth Mária, XVII. kerületi Mákvirág Óvoda vezetője osztotta meg elsőként tapasztalatait a beiskolázással kapcsolatban, aki elmondta, hogy miképp készülnek fel erre az időszakra. Az ovi minden évben nyílt napot tart a szülőknek, amelyre a környező iskolák pedagógusait is elhívják, hogy minél közelebbről kaphassanak információt az egyes intézmények követelményeiről. Mint hozzátette, nagyon sokat segít ezt követően a szülőknek az iskolaválasztásban. Ilyen akciókat több más óvodában tartanak, de erre nem mindenhol van lehetőség. Amit azonban egyöntetűen nagyon fontosnak tartottak, hogy a szülők minden esetben legyenek nyitottak arra amit az óvónők tanácsolnak, hiszen a gyermekekkel töltött 3-4 év alatt sok tapasztalatot gyűjtöttek a kicsik személyiségéről, fejlettségéről, képességeiről. A leglényegesebb az, hogy a gyerekek a megfelelő iskolába kerüljenek, és ezt az időszakot semmiképpen ne negatívumként éljék meg, és ne érezzék magukat frusztráltan az iskolapadban.

A komoly és időszerű téma mellett természetesen ezúttal sem maradhattak el a finom sütik, a tea és a játék sem. Úgy tűnik, hogy ennek az eseménynek igen is van létjogosultsága, melynek ékes bizonyítéka, hogy az év végéhez közeledve is szép számmal képviseltették magukat a kollégák, és a „kemény mag” mellett időről időre új résztvevők is megjelennek.