Vázlatosan problémázgatva a Megy a kicsi láb című gyereklapozó megjelenése alkalmából
Nemrég, a szeptemberi Új Forrásban egy krimi-számot jelentettünk meg szerkesztőtársaimmal, azzal a nem leplezett szándékkal, hogy a lenézett műfaj, a krimi irodalmi és egyéb értékeit is megmutassuk. Nemrég a gyerekirodalom is lenézett műfaj volt. Hiába is próbálta megmenteni, pontosabban minimális keresethez juttatni zseniális ötlettel annak idején Kormos István kedvenc felnőtt szerzőit azáltal, hogy gyerekirodalmi művek írására ösztönözte őket, vagy éppen felnőtt irodalomban már megjelent műveiket azóta is érvényes (sőt!) gyerekirodalomként újra „eladta”. (Weöres Sándorra utalok, természetesen.)
Amerikában "lúdanyó versikéinek" hívják a mondókákat, Nagy-Britanniában "dajkarím" az elnevezésük. Könyv-, és filmcímek épülnek rájuk, írók szövik műveikbe, s a parlamenti replikában is példálóznak a politikusok e mondóka-, vagy versike-részletekkel, ha felül akarnak kerekedni a replikában. Mann Lajos munkáságának hála, százával olvashatók, játszhatók, mondogathatók ezek a mondókák magyar nyelven is.
Sven Nordquist, a nálunk is méltán népszerű svéd gyermekirodalom élő klasszikusa. Legismertebb alakja a mogorva öregúr, Pettson, és a kis temperamentumos kandúr, Findusz. Így persze, ha azt mondjuk, hogy a mesében van egy vidéken lakó öregúr, aki évődik a tyúkanyóval, van egy ölbeli kedvence, és ezt a mesét Sven Nordquist írta – a legtöbben rávágják: Pettson és Findusz. Pedig ennek a mesének nem ők a főszereplői. A Kalapvadászat Nordquist első könyveinek egyike.
