Határidő: 
2010. Május 28

A Fővárosi Beszédjavító Intézet az elmúlt évek sikerein felbuzdulva 2009-ben is meghirdette a rajzpályázatát. A továbbra is nagyon népszerű versenyre az óvodásoktól a középiskolásokig mindenféle korcsoportban adhattak be művet a gyermekek. A pályázaton olyan beszédhibás gyermekek vehettek részt, akikkel logopédus foglalkozik. Egy „művészpalánta” maximum két művet nyújthatott be.

Mint minden esztendőben, most is nagyon sok remekbe szabott alkotást kaptunk, amelyet a szakértő zsűrink több kategóriában díjazott. A téma ezúttal az „Egy vidám nap” volt, azaz olyan rajzokat és festményeket vártunk, amelyeken a kis művészek papírra vethették elképzelésüket, gondolataikat egy vidám napról.
A beérkezett pályaművek kivétel nélkül megfeleltek a témának, hiszen színesebbnél-színesebb, vidám hangulatú rajzokat és festményeket kaptunk, amelyeken látszik, hogy örömmel dolgoztak a gyerekek. Az alkotások között természetesen fellelhetünk az egészen egyszerű művektől a sokkal kidolgozottabb rajzokig mindenfélét, hiszen a pályázók korcsoportjai is meglehetősen széles skálán mozogtak, de voltak olyan pályázók is, akik művészeti iskolába járnak. A lényeg azonban ugyanaz volt: mindannyian megragadták a téma lényegét, és ezt koruknak megfelelően meg is tudták és merték mutatni.
A gyermekek között voltak olyanok, akik nyaralásukról, játszótéri élményeikről, családi programjaikról meséltek rajz formájában, de voltak olyanok is, akik képet festettek igazán idilli pillanatokról, mint például az ugrándozó verebekről a fák között.
Az öt fős zsűri a beadási határidőt követően, és a szerteágazó szempontok mérlegelése után értékelte a beérkezett képeket, és eredményt hirdetett. A nyerteseket, helyezetteket, valamint szüleiket értesítettük és jöhetett a díjkiosztó.
Az eseményre természetesen már elkészült a nyertesek műveiből készült tárlat is, amelynek az Intézmény falai adtak otthont, és egy jó díjkiosztóhoz méltóan nem hiányozhattak a finom sütik és üdítők sem. Ez utóbbi egyébként a megjelent gyermekek izgalmát is némiképp oldotta.

A díjkiosztót Havelka Zsófia logopédus kollegánk konferálta fel, majd intézményünk vezetője Mosányi Emőke tartotta meg nyitóbeszédét. A zsűri bemutatása után megkezdődött a nyeremények átadása. A kis művészek egyenként, taps kíséretében vették át díjaikat. Kicsik és nagyok együtt izgulták végig az eseményt, hiszen nem mindennapi elismerésben részesültek. Nyulász Péter költő is köszöntötte történeteivel és dedikált könyveivel a díjazottakat ezzel téve személyessé az ünnepséget .
Kiemelendő, hogy egy oktatási intézmény, a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona, Gyermekotthon és Pedagógiai szakszolgálata külön díjban is részesült. Az odajáró gyermekek is számos szép képet, illetve installációt készítettek.

Hogy a gyermekek folyamatosan megmutathassák gondolataikat, vágyaikat, elképzeléseket, intézményünk ebben az évben is meghirdette országos rajz- és meseíró pályázatát beszédterápiában részesülő gyermekek és fiatalok számára.

A művek beérkezési határideje 2010. április 30. volt, az eredményhirdetésre és díjátadásra május 28-án kerül sor.