Ismét nagy sikerrel zártuk az idei rajzpályázatunkat. Ebben az esztendőben mintegy 300 gyermek mérettette meg magát ezen a versenyen, az óvodás korosztálytól a középiskolásokig. Most is, mint eddig minden pályázatunkon korcsoportonként hirdettünk győztest.
A művek beérkezési határideje 2010. április 30. volt, az eredményhirdetésre és díjátadásra május 28-án került sor.
Az idei mustra mottója egy kis versike volt:
„A ceruzában az a jó, hogy bármit meg lehet vele rajzolni.
Olyan dolgokat is, amik léteznek, és olyanokat is,
amiket csak a ceruza talál ki.”
Kiss Ottó: Emese almája
Az eddigi évektől eltérően tehát idén nem egy témát, hanem egy mottót adtunk meg, amely sokkal nagyobb teret engedett kicsik és nagyok fantáziájának. Ennek megfelelően a beérkezett pályaművek is meglehetősen sokszínűek, érdekesek, izgalmasak voltak. Számos olyan rajz érkezett hozzánk, amelyet alkotója korosztályát meghazudtolva, megdöbbentően realisztikusan vitt papírra. Akadtak olyan munkák, amelyeket egészen kezdők, de olyanok is, amelyeket művészeti iskolások készítettek, ez persze nem befolyásolta az elbírálást, hiszen nem professzionális műveket vártunk.
A díjátadóra hagyományosan az intézményünkben került sor. Havelka Zsófi kollegánk, majd Mosányi Emőke igazgatónőnk nyitóbeszéde után a megjelent díjazottak már izgatottan várták a végeredmények kihirdetését. Annál is inkább, hiszen a gyerekek telefonon értesültek arról, hogy nyertek, de azt nem árultuk el, hogy milyen helyezéssel, ez ugyanis csak a helyszínen derült ki számukra.
Idén Antal Balázs, képzőművész volt a rajzpályázat zsűri elnöke, aki személyesen adta át a lurkóknak nyereményeiket, amelyek vidámparki, állatkerti, valamint a Csodák palotájába szóló belépők voltak, emellett természetesen mindenki kapott egy szép oklevelet, csokit és könyvet is.
Mint általában minden rendezvényünkön, most sem maradhattak el a finom sütemények és az üdítők, amelyeket önfeledten fogyasztottak a kis művészek a várva várt díjátadás után.
A remekbe szabott győztes rajzok és festmények a Fővárosi Beszédjavító Intézet falait díszítik, amelyeket bárki megtekinthet, aki ellátogat hozzánk.






