3 éves korig gyakorlatilag mindegy, hogy milyen történeteket mesélünk a gyermeknek, hiszen ekkor még a nyelv rejtett mélységeit érzi csak meg a pici, érteni nem sokat ért, hangsúly inkább a „hogyan?”-on van, vagyis hogy miként beszélünk-mesélünk a babának, hogyan ágyazzuk meg a mesékhez, mesélésekhez való viszonyát, és mennyire figyelünk rá? Olvassunk, mondókázzunk, játszunk, és mutassunk helyes példát!
A Fővárosi Beszédjavító Intézet és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Budapest szívében 1894 óta képviseli és egyben jelképezi a beszédjavítást. A kezdetektől napjainkig vezető szerepet vállalt és vállal az intézet a logopédia kialakulásában és fejlődésében, a hang, a beszéd, a beszélt és írott nyelv ápolásában.
Vázlatosan problémázgatva a Megy a kicsi láb című gyereklapozó megjelenése alkalmából
Nemrég, a szeptemberi Új Forrásban egy krimi-számot jelentettünk meg szerkesztőtársaimmal, azzal a nem leplezett szándékkal, hogy a lenézett műfaj, a krimi irodalmi és egyéb értékeit is megmutassuk. Nemrég a gyerekirodalom is lenézett műfaj volt. Hiába is próbálta megmenteni, pontosabban minimális keresethez juttatni zseniális ötlettel annak idején Kormos István kedvenc felnőtt szerzőit azáltal, hogy gyerekirodalmi művek írására ösztönözte őket, vagy éppen felnőtt irodalomban már megjelent műveiket azóta is érvényes (sőt!) gyerekirodalomként újra „eladta”. (Weöres Sándorra utalok, természetesen.)
"Nagy a játékok tisztán emberi értéke - fokozzák a társas érzést, az életörömet... Bátorítsuk fel a nagyobbakat is: ne resteljék ha kedvük telik benne. Minél hosszabb a gyermekkor, annál harmonikusabb és boldogabb a felnőttkor." (Kodály Zoltán) [1]
