A Fővárosi Beszédjavító Intézet és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Budapest szívében 1894 óta képviseli és egyben jelképezi a beszédjavítást. A kezdetektől napjainkig vezető szerepet vállalt és vállal az intézet a logopédia kialakulásában és fejlődésében, a hang, a beszéd, a beszélt és írott nyelv ápolásában.
Vázlatosan problémázgatva a Megy a kicsi láb című gyereklapozó megjelenése alkalmából
Nemrég, a szeptemberi Új Forrásban egy krimi-számot jelentettünk meg szerkesztőtársaimmal, azzal a nem leplezett szándékkal, hogy a lenézett műfaj, a krimi irodalmi és egyéb értékeit is megmutassuk. Nemrég a gyerekirodalom is lenézett műfaj volt. Hiába is próbálta megmenteni, pontosabban minimális keresethez juttatni zseniális ötlettel annak idején Kormos István kedvenc felnőtt szerzőit azáltal, hogy gyerekirodalmi művek írására ösztönözte őket, vagy éppen felnőtt irodalomban már megjelent műveiket azóta is érvényes (sőt!) gyerekirodalomként újra „eladta”. (Weöres Sándorra utalok, természetesen.)
Minden kisgyermek életében fontos az iskolába lépés pillanata, és minden szülő izgalommal várja, hogyan olvassa el a kisdiák az első szavakat, hogyan kerekednek az első betűk, számok. Ezen az izgalmas úton Önök, tanítónők vezetik, kísérik a gyerekeket, az ő sikerük egyben az Önök sikere és jutalma is. Előfordul azonban, hogy egy-egy kisdiák útja nem olyan egyszerű, őket nem lehet csupán a megszokott módon vezetgetni, tanítgatni, mert nekik nemcsak játék és varázslat a betűk, számok világa, hanem esetleg nehezen megszerezhető, megismerhető dolog.