1. Ha a gyermekem
probléma
ez?
Ha a fenti tüneteket észleli gyermekén, mindenképpen érdemes logopédushoz fordulnia tanácsért. Addig is, amíg nincs meg a diagnózis (de utána is természetesen), érdemes játékos formában, otthon foglalkozni a gyermekkel. Ehhez olvashat itt az alábbiakban ötleteket.
2. Ha a gyermekem
probléma
ez?
Minden gyereknek ahhoz, hogy szépen, érthetően, nyelvtanilag is kerek mondatokban fejezze majd ki magát kisiskolás korára, szüksége van arra, hogy beszélő környezet vegye körül, és a körülötte folyó beszédet minden különösebb megerőltetés nélkül hallja és befogadja. Vannak azonban olyan kisgyerekek, akik akár az állandó hurutos állapot miatt, akár más okból kifolyólag nem tudják az emberi beszédet minden helyzetben egyszerűen befogadni, így ők segítségre szorulnak ebben.
3. Ha a gyermekem
probléma
ez?
Mivel világunkban leginkább beszéddel fejezhetjük ki magunkat legközvetlenebbül, ezért minden gyermeknek el kell sajátítania a kommunikációnak ezt a legkézenfekvőbb módját. Egyes esetekben azonban ahhoz, hogy ez sikerüljön, nem elég pusztán a megfelelő, beszédes környezet, a gyermeknek szüksége van logopédiai segítségre is, hogy megfelelő fejlesztésekkel a csemete mire az írott nyelv megismerését kapja feladatul már megfelelően erős nyelvi alapokra tudjon támaszkodni.
4. Ha a gyermekem
probléma
ez?
A nyelv használatakor, legyen szó írott, vagy akár beszélt változatáról a sorrendiségnek nagy szerepe van. Ha gyermeke a mindennapokban a cselekvések egymásutániságát nem tudja gond nélkül követni, beszédét esetlegesen hanghibák, vagy nehezen érthetőség jellemzi, netán a gyermek beszéddel nehezen irányítható, érdemes logopédushoz fordulni, hogy az esetleges későbbi tanulási nehézséget a megfelelő terápiás segítség megadásával kiküszöbölhessük.
5. Ha a gyermekem
probléma
ez?
Ha gyermekénél ezeket a tüneteket észleli akár Ön, akár a gyermekkel foglalkozó pedagógusok, vagy környezetében bárki megemlíti ezt, érdemes a tünetek korai megjelenésekor már szakemberhez fordulni, hogy a gyermekben ne rögzüljenek ezek a megakadások.
6. Ha a gyermekem
probléma
ez?
Gyermeke, abban az esetben, ha hasonló tüneteket produkál, valószínűleg kisebb, vagy nagyobb mértékben orrhangzós színezettel beszél, mindez pedig zavarhatja, szintén kisebb vagy nagyobb mértékben beszédének érthetőségét. Így mindenképpen érdemes logopédus segítségét, tanácsát kérnie, hogy gyermeke magyar nyelvre jellemző természetes nazalitással beszéljen.
7. Ha a gyermekem
probléma
ez?
Ha azt tapasztalja gyermekénél, hogy hangja hosszabb ideje rekedt, ám ezt nem indokolja betegség, ha a nap végére, illetve hétvégére szinte teljesen elmegy a hangja, ugyanakkor pihentetés, hosszabb tanítási szüneteket követően javul, ha erőtlen a hangja, fárasztja a beszéd, érdemes felkeresni a problémával egy fül-orr-gégész szakorvost. Ilyenkor egy fájdalommentes vizsgálattal pontosan meg tudják állapítani, hogy milyen probléma áll a rekedtség hátterében.






